Nagyon rég nem éreztem hasonlót. Olyan egyedül vagyok. Nem tudom megérné-e akárkinek is elmondani, hogy mi a baj. Hogy nehogy megint előforduljon az ami már egyszer. Hogy egyáltalán elmondhatom. Hogy meghallgat-e valaki úgy ahogy én szeretném. Hogy nem csak bólogat és azt mondja megértem. Persze aztán én csak beszélek és te hallgatsz. És mintha a falnak beszélnék. Te pedig egy óra múlva már azt sem tudod mint mondtam. Na ez a baj. Hogy nincs kinek elmondjam... csalódott vagyok. És már nem tudok mit kezdeni magammal... tudom szánalmas...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.