Amint megérkezett Belgiumba arra gondolt, hogy első dolga egy hatalmas séta lesz a pályán. Csak, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét. Olyan gondolatok jártak az eszében, amik hol jó, hol rossz érzéseket kelltettek benne. Leginkább rosszakat. És ettől kezdte úgy érezni magát, mint egy őrült. Olyan dolgok voltak ezek amiket, egyedül ő értett, csak ő érzett.  A nagymamája, a Ferrari, Felipe, de leginkább ami mostanában a fejében járt az Kimi. Szerette volna tudni, hogy mit érez, bár tudta, hogy a Jégember nehezen nyílik meg akárki előtt is. Ahogy ezeken elmélkedett meglátta, Kimit és Kovalainent amint beszélgetnek. Akarva akaratlanul meghallotta a következő mondatot.

-          Nem lesz gond Kimi.

Alonso sejtette miről folyt a beszélgetés. Odament volna és megkérdezte volna, hogy mit gondol Kimi. De még sem tette. Csak nézte őket, nézte és látta, hogy Kimi elmosolyodik valamin. Biztos nem ez volt már a téma. Ez mindkettőjük életében fájó pont. Leginkább Kiminek. Hát visszament a saját motorhomejukba és keresett egy papírt. Majd tovább állt és megkérte az egyik Ferraris munkatársat, hogy valami úton-módon juttassa el Kiminek. Mikor megkapta csak furcsán nézett rá. Ennyi állt rajta:

-          Sajnálom. De nem lesz semmi gond.

Kimi azon tűnődött, hogy vajon ki írta neki a cetlit. Sem egy aláírás nem volt rajta, sem semmi. A kézírást pedig eddig tudta, h látta már valahol, de mégis félve gondolt rá, hogy esetleg Fernandoé. Elindult, hogy megkeresse. Hamar megtalálta, ahogy a Renault Motorhome előtti lépcsőn üldögél.  Meglepődött és megállt egy pillanatra. Meglepődött mert Fernando egyedül volt. Mit történhetett? Fernando társaságát mindig keresi valaki. De talán most jobb neki egyedül, főleg azok után amik az utóbbi időben történtek. Hát odament hozzá.

-          Leülhetek? Kérdezte Kimi de mintha aggódott volna a válasz miatt.

-          Természetesen. Mond miért jöttél?

-          Nos emiatt. És Fernando kezébe nyomta a cetlit. – Tudod nem értem.

-          Pedig nagyon egyszerű. Sajnálom, hogy miattam menned kell.

-          Hé, ne tépelődj. Bevallom, nem a legjobb, hogy mennem kell, de inkább menjek egy nagyszerű pilóta miatt mint egy semmittudó miatt.

-          De te is nagyszerű pilóta vagy Kimi.

-          Hát lehet. És én is szívesen maradtam volna, sőt versenyeztem volna szívesen veled egy csapatban, de… ( mielőtt folytathatta volna Fernando közbevágott)

-          Én is. El sem hiszed mennyire. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű csapattárs vagy és a legjobb ellenfél akit csak kívánhatok magamnak. Ezt még így is tudom. De akkor is rossz belegondolni, hogy miattam mész.

-          Hát. Nem is tudom mit mondhatnék. Így hozta a sors. Vagy, hogy szokták ezt mondani.

Kimi sosem volt még ennyire nyílt Fernandoval. Fernando pedig tudta, hogy talán még egy ilyen őszinte beszélgetésük nem is lesz többet.

-          Tudod Kimi, örülök, hogy ezt elmondtad. Sokat jelent nekem.

-          Nekem is sokat jelent, hogy elmondhattam. És ha te azt írtad nem lesz semmi gond, akkor hiszek neked. Egy nagyszerű embert ismertem meg benned és sosem foglak elfelejteni

-          Én sem.

Ezúttal Fernando tűnt a szűkszavúbbnak. Mintha csak az utolsó búcsújukon ültek volna. Kölcsönös tisztelet volt kettőjük között. Majd a beszélgetés végén felálltak és megölelték egymás. Megpaskolták egymás vállát. És mintha csak egymás gondoltaiban tudtak volna olvasni egyszerre megszólaltak:

-          Sok sikert!

Ezt a beszélgetést senki sem látta vagy hallotta. Ketten tudták, hogy megtörtént. De nekik ez mindennél többet jelentett.