Az eső szakadt. A pálya felett egymásba tömörültek a sötétebbnél sötétebb felhők. Fernando a motorhome ajtaját támasztva állt. A szél is erősen fújt, egy lelket sem lehetett látni a paddockban. Fernando pedig csak bámult kifelé, de az nyilvánvaló volt, hogy nincs jelen. Gondolatai messze kalandoztak, a szemei a távolba révedtek... Gondolatait csak egy erős szélfuvallat tudta kettétörni, amely az ajtót olyan erővel lökte meg, hogy Fernando majdnem elesett. Luis aggódva odafutott.
- Nem esett bajod?
- Nem.
- Valami baj van?
- Nem. Nincs.
Hangja sivár volt, az arcán pedig semmi féle érzelem nem volt felfedezhető. Mindenki a nagymamája elvesztésének tulajdonította ezt a "másik" Alonsot. Majd Fernando kinyitotta az ajtót és elindult. Luis meglepetten kérdezte tőle:
- Esernyő?
- Nem kell. Lassan sétált. A motorhome-ok sorra követték egymást, ahogy ment. Számára mindegyik olyan egyforma volt. Ám odaért egy hatalmas piros "emelvényhez" és akkor érezte ez olyan más. Megállt és nézte. Először Kimi majd Felipe jutott eszébe. Abban a pillanatban Badoer jelent meg az ajtóban, aki viccesen odaintett neki. Fernando arcára kiült egy kisebb mosoly, majd tovább ment. Luca nem értette, hogy Fernando mért sétálgat az esőben, esernyő nélkül. Vagy méginkább mért egyedül. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejében.
- Olyan sokat van egyedül mostanában.
Kimi nem messze tőle ücsörgött, épp az ebédjét fogyasztotta. Ez a mondat azonban felkeltette az érdeklődését.
- Ki? Ki van egyedül?
- Fernando. Sokat van egyedül. Mi történhetett?
Kimi felállt az asztaltól, fogott egy esernyőt és elindult a bejárathoz.
- Nem. Nincs egyedül.
Az ajtó hangosan csapódott Kimi mögött. ***
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.