Arra gondolt, hogyha visszamegy a szállodába, talán kicsit elgondolkodhat, kicsit lenyugodhat. Valamiért azonban feszélyezte ez az egész helyzet. Egy kérdés zsongott a fejében megállás nélkül: Miért én? Ahogy a kocsijához sétált, látta a tömeget, a boldog embereket. Ő is boldog akart lenni. De nem tudott. A Ferrarisok épp visszafele sétáltak. Mind felhőtlenül vidám volt. Többen oda is köszöntek neki. De ő csak lehajtott fejjel köszönt vissza. Vagy épp nem is köszönt. Félelmet érzett, szomorúságot, és egyben talán egy kis dühöt is. És joggal volt dühös. Nem csak a csapatra, az egész világra. Nem akart ő már mást csak elmenni. Hogy elfeledhesse ezt az újabb elszalasztott lehetőséget, ezt az újabb horrorba fulladt hétvégét. Az arra sétáló emberek pedig nem értették. Nem értette senki a fájdalmát. Hogy mért fájlalja ezt a dolgot annyira. Ám akkor felmerült egy gondolat, egy érzés benne. Még mielött elmegy meg kell tennie valamit. Ami számára fontos. Még ha senki másnak sem az. Feltette nagy fekete napszemüvegét és visszasétált a paddockba. A Ferrari motorhomejánál meg is lelte amiért ment. Ott állt Kimi és a csapatfőnökével beszélgetett. Boldog volt. Stefano már messziről kiszúrta az arra igyekvő Fernandot és tovább állt. Kimi pedig megfordult és ott állt elötte Fernando.
- Nézd én csak annyit szerettem volna, tudom mindenki ezt mondja, de szép volt. És tudod mit igazán megérdemelted ezt a győzelemet. És én ezt nem azért mondom, mert ilyenkor ezt szokás, hanem mert így gondolom.
- Köszönöm. De elmondanád úgy is, hogy leveszed a szemüvegedet.
Fernando lassú mozdulattal leemelte a napszemüvegét. A szeme tele volt szomorúsággal és ezt Kimi is jól látta. Benne pedig összeállt a kép.
- El akartam menni, hogy megkeresselek. Hogy megkérdezzem mi történt. Azt hittem a dobogón találkozunk, de egyszer csak nem voltál ott és meglepődve vettem tudomásul, hogy történt valami. Valami ami miatt nem pezsgőzhettünk együtt. Pedig...
- szeretted volna?
- Most mindennél jobban. Hogy az utóbbi időben te adtál erőt és szerettem volna ha ott vagy. De nem. Ez legalább olyan szomorúsággal töltött el mint amilyen boldogsággal az, hogy nyertem.
- Szép volt. Én pedig... csak egyet nem értek. Miért én?
- Fernando...
- Azt hittem kétszer ugyanarra a helyre nem csap a ménykő..- fakadt ki Fernando.
- Nem is. Ez egy véletlen balszerencse. Egyszer fent, egyszer lent.
- Mostanában inkább az utóbbi. De ne haragudj, hogy ezzel traktállak.
- Nem. Nem haragszom. Hogy is tudnék. Az utóbbi időben annyi jó tanácsot adtál nekem a túléléshez, hogy ez most eltörpül. No persze örülök, hogy itt vagy. Vártam, hogy gyere. Már-már azt hittem nem jössz. De nem csalódtam. Mert itt vagy.
- Csak éreztem, hogy jönnöm kell. A fejemben egy hang azt mondta, menj.
- Akkor az a hang lehet én voltam. - mosolygott Kimi.
- Nem, az a lelkiismeretem volt. De lehet nagyon szeret téged. - nevett fel Fernando.
- Tudod mit? Gyere ingyunk meg együtt valamit.
- Rendben.
Lemenő nap fényében két alak sétált át a paddockon és hangosan nevettek. Talán az angyalok is irigykedtek rájuk odafent, ahol minden tökéletes...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.